Tanáraink és a Csapat
A Somatic Experiencing magyarországi útjának elindulásához világszerte elismert kiképzők csatlakoztak a csapatunkhoz.
Minden egyes modult a Somatic Experiencing® International kiképző tagja tart. Minden évben más tanárral dolgozunk, hiszen mindegyikük a saját egyedi, különleges karakterével és tapasztalatával színesíti a tananyagot, s ez segít tovább gazdagítani az élményt.
Az oktatót egy szenior asszisztens és egy nagy létszámú asszisztensi csapat is támogatja, akik között több magyar származású, illetve magyarul beszélő asszisztens is megtalálható.
Ismerd meg Tanárainkat
SEP, CMT, LMFT, Ph.D, a Somatic Experiencing® International és a Foundation for Human Enrichment kiképző tagja.
Abi a Somatic Experiencing-et klinikai kutatásokkal, a kötődés pszichobiológiai alapelveivel, pszichodinamikus terápiával, illetve szomatikus bodywork-kel integrálja mind a saját szakmai gyakorlatában, mind a tanítás során. Az implicit memória szerepéről vezetett saját kutatást egy olyan bizottság részvételével, melynek többek között Dr. Daniel Siegel is tagja volt.
Peter Levinnel gyakran dolgoznak együtt, jelenleg is 2 workshopot tartanak közösen az USA-ban.
SEP Kiképző, SEI (Somatic Experiencing® International) Faculty tag
Anne Janzen testfókuszú terapeuta és Rolfer, aki magánpraxisában dolgozik 1997 óta. Miután 2004-ben elvégezte a 3 éves Somatic Experiencing képzést, számos SE® tréningen asszisztált az SE® hivatalos kiképzői csapatának számos tagjával együtt és mélyítette tudását, tapasztalatát
SEP, LMFT, MS, SE kiképző,
szomatikus szex edukátor
Ariel több, mint 20 éve dolgozik a test-fókuszú traumafeldolgozás világában. Szenior kiképző a Somatic Experiencing® International-nél és világszerte tart képzéseket szakembereknek.
Széleskörűen képzett a születés előtti, és perinatális pszichológiában, a gyermekkori fejlődési traumákban, mindemellett pedig éveken át dúlaként önkénteskedett.
test fókuszú pszichoterapeuta, SEP Kiképző
A francia születésű Dominique Degranges festészeti és antropozófiai végzettséggel rendelkezik .
Pszichiátriai praxisát művészet- és tanácsadó terapeutaként kezdte 1981-ben , majd 1984-1992 között Arnold Mindelltől tanult folyamatorientált pszichoterápiát, Eugene Gendlintől fókuszolást valamint képződött polaritás terápiában is. Később Franklin Sills-nél képződött kranioszakrális terápiában. 1994 óta Dominique a zürichi l’Institut für Ganzheitliche Energiearbeit Intézet oktatója, ahol polaritás terápiát és folyamatorientált pszichoterápiát tanít, valamint Franklin Sills-szel együtt születési dinamikát, William Emerson-nal pedig születési és prenatális pszichológiát.
SEP Kiképző, pszichoterapeuta
Doris Rothbauer képesített pszichoterapeuta, aki tanárként és trénerként dolgozik a világ különböző országaiban, illetve saját praxisában, Münchenben több, mint 20 éve. Eredetileg kommunikációt és kognitív pszichológiát végzett és van tréneri végzettsége NeuroLinguistic Programming-ben, azaz NLP-ben (Dr. Christina Hall) is. Ezenkívül ugyancsak elvégezte a NARM (Dr. Lawrence Heller), illetve a Neuroaffektív Fejlődéspszichológia (Dr. Susan Hart és Marianne Bentzen) képzéseket.
SE kiképző, pszichológus, Rolfing oktató
Cornelia Rossi Brazíliában, São Pauloban él és több, mint 30 éve dolgozik szomatikus terapeutaként. Biológiából és pszichológiából diplomázott, doktori fokozatát szintén pszichológiából szerezte. Szenior kiképzője mind az SE® International-nek, mind a Rolf Institute® for Structural Integration (RISI)-nak.
Számos különböző országban élt, így igazi multikulturális látásmóddal gazdagítja az SE oktatását. A második világháború túlélőjeként és menekültként első kézből tapasztalta meg az SE erőteljes gyógyító hatását.
CO, MT, RCST, BCST, SEP, SEP Kiképző
Oszteopata és kranioszakrális képző, Kavi a International Institute for Craniosacral Balancing® tanára és társigazgatója, és a Somatic Experiencing® kiképző tagja. Az SE módszertan tanáraként Kavi az anatómia, a fiziológia és a neurobiológia terén megszerzett tudását és irántuk való rajongását osztja meg csoportjaiban - tisztán, szenvedéllyel és kreativitással.
Az Asszisztensi Csapat
Anki Karr
Vezető Asszisztens, SEP, pszichoterapeuta
Anki Szingapúrban él és több, mint 15 éve dolgozik pszichoterapeuta magánpraxisában- sok éve foglalkoztatja, hogy emberi lényként miként tudunk fejlődni, növekedni. Egyéni és csoport terápiában egyaránt járatos, valamint drog- és alkohol függőségek kezelésében is rengeteg tapasztalatot szerzett.
Penny Boyland
Szenior Asszisztens, SEP, stressz- és trauma terapeuta
Penny 16 éve stressz és trauma terapeuta. Az egészség és betegség témája már gyerekkorában elbűvölte, így először a gyógyszerészeti kutatások területén épített karriert, a szorongást és a depressziót vizsgálva. Módszerének fő jellegzetessége a szomatikus átélt érzet integrációja a nyugati traumatológiával és fiziológiával, illetve a kínai orvoslás taoista filozófiájával.
Florentina Niculescu
Asszisztens, SEP, klinikai szakpszichológus
Integratív pszichoterapeuta és klinikai szakpszichológus. 2018 óta SEP (Somatic Experiencing Practitioner) és immáron asszisztens is a kezdő és középhaladó szintek számára. 2014 óta dolgozik pszichoterapeutaként. Az Association Pasi catre tine (www.pasicatretine.ro) egyesület alapítója
Mila Covali
Asszisztens, SEP
Integratív pszichoterapeuta, Bukaresti bázissal. A Somatic Experiencinget 3 éve használja a szakmai gyakorlatában.
Az SE egy nyelvezetet, egy nagy és értékes eszköztárat adott számára, és megváltoztatta módját ahogyan a kapcsolódik és gondoskodik a magáról.
Razvan Stan
Asszisztens, SEP, pszichoterapeuta
Romániában, Bukarestben él és pszichológusként (BA), illetve pszichoterapeutaként dolgozik. Eddig a Somatic Experiencing, a tranzakció analízis és a tapasztalati művészetterápia (MA) módszereiben képződött. Mindezek mellett tanult és kutatási tapasztalatot is szerezett szociológiából és kulturális antropológiából is.
Szász Andi
Asszisztens, SEP, klinikai pszichoterapeuta
Klinikai pszichotherapeuta, trauma specialista. Privát praxisában dolgozik Sydney-ben es a Sydney Egyetemen kisegítő klinikai előadó. Munkája, módszere alapja a pszichodinamikus pszichoterápia, a ‘Conversational Model’, a Somatic Experiencing®, valamint felhasználja a kötődési elmélet és az interperszonális neurobiológia eredményeit.
Dr. Hajós Katalin
Programjaink tolmácsa
A francia-kommunikáció (filmes szakirány) szakokkal párhuzamosan a BME konferenciatolmács képzését végezte angol-magyar-francia nyelvkombinációban. A fordítóiparban aktív szerepelő, közel 30 éves múlttal rendelkező fordítóirodát vezet. Számos területen láthatjuk, hallhatjuk őt tolmácsolni, de mind közül a legkedvesebb számára a segítő szakmák mellett végzett munka.
Elspeth Messenger
Vezető Asszisztens, SEP, pszichoterapeuta
Az Edinburgh-i Egyetemen a hallgatókkal, Svédországban cégekkel, Nigériában pedig állami egészségügyi képzésekben szerzett munka tapasztalatokat. Először pszichoterapeutaként, majd egyéni és csoport pszichoterapeuta szupervizorként képződött. Saját tapasztalatként tanulta meg, hogy a trauma speciális támogatást igényel
Defne Erdur Rabuel
Asszisztens, SEP
A trauma oldás (Somatic Experiencing, Integral Somatic Psychology, Full Embodiment), kortárs tánc, szociológia, pszichológia, intermodális expresszív művészetterápia, test fókuszú terápiák (Deep Tissue Release, Trigger Point & Movement, integratív kranioszakrális terápia), és meditáció területein képződve az egészség, oktatás, kultúra és művészetek területén dolgozik.
Ligia Stella Correia
Asszisztens, SEP
Paraty-ban (Rio de Janeiro állam), Brazíliában él. 2017-ben, Brazíliában csatlakozott az SE közösséghez és azóta ez fontos része életének. Három éves SEP képzését Brazíliában és Uruguay-ban végezte, 2019 óta SEP (Somatic Experiencing Practitioner).
Nora Takieddine
Asszisztens, SEP, tanácsadó pszichoterapeuta
Tanácsadó pszichoterapeuta. Jelenleg Dubaiban, az Egyesült Arab Emirátusokban él és dolgozik. SE képzését Kaliforniában végezte 2015-ben és azóta lehetősége volt Dr. Peter Levine-nel mesterképzéseken képezni tovább magát, illetve Kathy Kain és Steve Terrel vezetése alatt zajló képzéseken részt venni.
Saskia Mc Cafferty
Asszisztens, SEP Képzésben, fókuszolás practitioner
Anglia északi részén élek. Fókuszolás practitioner és utolsó éves a 3 éves SE képzésben. 26 évig dolgozott a terápiás szociális ellátásban olyan gyerekekkel és fiatalokkal, akiknek speciális támogatásra volt szükségük. Az SE megmutatta azt az eddig hiányzó puzzle darabot, melynek segítségével megértette, mi is szükséges a változáshoz és a gyógyuláshoz.
Zlata Koštejnová
Asszisztens, SEP
2013 óta SEP és azóta tagja a Cseh Köztársaság asszisztensi csapatának. Asszisztál a zágrábi SE képzésben is. A Cseh Somatic Experiencing Egyesület társalapítója és jelenlegi elnöke, illetve a Somatic Experiencing Európai Egyesületének (EASE) tagja. A Cseh Köztársaságban szervez workshop-okat Maggie Kline-nal, illetve az EmotionAid®-et is viszi hazájában.
Roskó Marika
Szenior Asszisztens, SEP, polarity terapeuta
Marika Magyarországon született, és '56 óta Svácjban él. Weggishez közel lakik, így minden nyáron Peter Levine több élő szemináriumán is részt vesz. Minden lehetséges tanulási módot megragad, hogy segíthessen a hozzá fordulóknak rátalálni a saját útjukra az önszabályozáshoz. Több mint 15 éve SEP, és 2020-tól szenior asszisztens.
Domján Eszter
Asszisztens, SEP, pszichoterapeuta
Szomatikus pszichoterápiás módszerekkel dolgozik new yorki magánpraxisában. 2019 óta SEP. Budapesten végezte el az ELTE pszichológia szakát fejlődés- és kognitív pszichológia szakirányon, majd később New Yorkban Mental Health Counseling szakon végzett.
Mark Stroud
Asszisztens, SEP
Frome-ban, Anglia vidéki részén él. Pályafutása egy részét a jótékonysági szektorban töltötte az Egyesült Királyságban, illetve nemzetközi viszonylatban: szolgáltatások biztosításával, szerződések kezelésével és adománygyűjtéssel.
Újabban tréneri és facilitátori munkájára fókuszált, illetve coachként szerzett képesítést.
Rachel Cooper
Asszisztens, SEP Képzésben, tanácsadó
Brighton-ban él, Anglia déli részén. Szakképzett tanácsadó, a legtöbbet fiatalokkal, illetve olyanokkal dolgozik, akik valamilyen, életvitelüket korlátozó betegséggel élnek. 3 éves SE képzését idén fejezi be, az SE jelentőségteljesebbé és örömtelibbé tette az életét és a hivatását egyaránt.
Zena Takieddine
Asszisztens, SEP, jógatanár
Jógatanár és az egyik fő küldetésének tekinti, hogy olyan finom módszereket, fogásokat tanítson meg másoknak, melyek segítségével a fáradt emberek újra élettel telinek érezhetik magukat.
SE-t is alkalmazó jóga képzéseket tart menekülteknek és szociális munkásoknak, művészeknek és aktivistáknak Libanonban és Szíriában.
Ujvári-Pintér György
Programjaink tolmácsa
A magyar-francia szak elvégzését követően párhuzamosan kezdett dolgozni egyrészt
fordító-tolmácsként, másrészt pedig kulturális menedzserként. Mindemellett elektronikus zeneszerzéssel is foglalkozik.
Jelenleg az ELTE coach képzésének vége felé tart, ennek kiterjesztéseként tekint a tolmács munkájára az SE-nél.
Ahhoz, hogy asszisztens lehess, először gyakorló SEP-nek kell lenned. A szupervíziós konzultációt nyújtó asszisztensnek legalább 2 teljes képzést végig kellett már asszisztálnia, az egyéni konzultációt biztosítóknak pedig egyet. Az asszisztensi csapatnak együttesen nagyon sok tapasztalata van mind practitioner-ként, mind a csoportfolyamatok támogatásában.
A magyarországi képzésnél is - csakúgy, mint a londoni képzésben - 3 az 1-hez az arány a résztvevők és az asszisztensek tekintetében, és hiszünk benne, hogy ez nagyban hozzájárul képzésünk magas színvonalához.
Az asszisztensi csapat a teljes, 3 éves képzés alatt veled lesz - alkalmi kivételekkel. Ez az ő/ elköteleződésük a képzés felé.
Silvia Munoz
Asszisztens, SEP,
pszichológus
Svájc francia nyelvű részén él, pszichológus, elsősegélyre specializálódott pszichológus, SEP (2016) és ISP (2018) vagyok. Egyéni kliensekkel, csoportokkal dolgozik, trauma, kritikus események és krízis témákban oktat és saját praxisa mellett együtt dolgozik különböző szervezetekkel is (állami és magán szervezetekkel). Angolul, spanyolul, olaszul és franciául beszél.