A gyermekkori traumák túlélői felnőttként gyakran értéktelenek érzik magukat
Ha gyerekkorunktól kezdve úgy növünk fel, hogy a mérgező kapcsolatokra normálisként tekintünk, mert a környezetünk szerint ez rendben van, az megakadályozhatja, hogy felnőttkorunkban egészséges és jól működő párkapcsolatokat alakíthassunk ki. A jól kommunikáló és látszólag magabiztos Jane* egyedülálló, 55 éves nőként érkezett a terápiára egy sor „mérgező” kapcsolat után. Az első ülésünkön azon töprengett, hogy miért vonz olyan férfiakat, akik érzelmileg elérhetetlenek, és miért alakul ki benne pár hónapon belül neheztelés a férfiak iránt.
Jane, aki először járt terápián, kezdetben tartózkodóan beszélt az életéről és a kapcsolatairól: úgy éreztem, azt akarja, hogy tökéletesnek lássam. Világos volt számomra, hogy próbál túlságosan pozitívan viszonyulni az élethez, és nem volt teljesen kapcsolatban az érzéseivel. Így eleinte azon dolgoztam, hogy bizalmat építsünk a terápiás kapcsolat iránt, és lassú, egyenletes ütemben haladjunk az érzések felfedezésében. Jane egy idő után el merte mesélni, hogy késő tinédzser korától fogva küzd az egészséges párkapcsolatok fenntartásáért.
Megkérdeztem Jane-t, milyennek észlelte a szülei kapcsolatát az idők során. Jane először elhallgatott, majd kis idő után megosztotta emlékeit arról, amikor látta, ahogy az apja számos alkalommal bántalmazza az anyját verbálisan és fizikailag. Azt mondta, hogy az apja anyagi biztonságot teremtett a család számára, de borzasztóan bánta az anyjával, Jane-nel és a nővérével, különösen akkor, amikor alkoholt fogyasztott. Azt mondta, bár apja erőszakos viselkedése széles körben ismert volt a tágabb családban és a környéken is, ahol éltek, mégis ritkán beszéltek róla. Soha nem kért segítséget a családon belüli erőszak miatt, és tizenéves kora végén elköltözött a családi házból, hogy elmeneküljön a nehéz és bántalmazó környezet elől.
Édesapja kegyetlen és lekicsinylő megjegyzései miatt alacsony önbecsüléssel kezdett párkapcsolatba egy nála tizenkét évvel idősebb férfival, és a huszadik születésnapját követően már el is jegyezték egymást. Akkori vőlegénye azonban az apjához hasonlóan verbálisan bántalmazni kezdte, becsmérlő megjegyzéseket téve a megjelenésétől kezdve a házimunkák elvégzéséig. Jane arra is rájött, hogy a férfi megcsalja. lmesélte, hogy ez összetörte őt, és legbelül tudta, hogy ez a kapcsolat nem egészséges. Azóta több párkapcsolata is volt, és kétségbeesetten szeretett volna gyerekeket a húszas évei végén, de úgy gondolta, hogy hiba lenne gyermeket nevelni egy instabil otthonban, két szerető szülő nélkül. Azt mondta, soha nem akarta, hogy a gyereke megtapasztalja azt, amit ő és a nővére átélt.
Miután megosztotta velem ezeket a történeteket, Jane képessé vált arra, hogy kapcsolatba lépjen saját dühével és felháborodásával. Legszívesebben világgá kürtölte volna apja viselkedését, emellett kétségbeesetten szerette volna, hogy meghallgassák és megértsék őt. Úgy érezte, túl sokáig hallgatott. Ez tipikus és érthető reakció a gyermekkori traumát túlélők részéről. A terápia teret ad az őszinteségnek és üdvözli, ha a kliens ki tud állni az igazáért, de fontos, hogy ez milyen kereteken belül történik. Fontos megérteni, hol tartunk épp a gyógyulásunkban. Ha egy traumatikus történet még nincs megfelelően integrálva, az érzelmeink eluralkodhatnak rajtunk, és újra eltávolodhatunk saját magunktól és fontos kapcsolatainktól. Újratraumatizáló lehet, ha túl korán osztjuk meg történeteinket, mielőtt saját, belső narratívánk koherens részévé válna.
Néhány hónapig Jane és én együtt dolgoztunk azon, hogy feldolgozzuk a traumáját, és feltárjuk, hogyan akadályozhatta meg a gyerekkori trauma, hogy felnőttként biztonságos és szeretetteljes kapcsolokat alakíthasson ki. Arra biztattam Jane-t, hogy töltsön több időt múltja megértésével és annak feltárásával, ki is ő valójában. Öt hetet töltött egy bentlakásos kezelőközpontban, ahol extra segítséget kapott a kialakult társfüggőség és a depresszió miatt. A csoportterápia során Jane megértette, hogy nincs egyedül a történetével, és megengedte magának, hogy érzelmi támogatást kapjon a csoport tagjaitól, a terapeutáktól és egy pszichiátertől.
Dr. Peter Levine szerint: „A trauma nem az, ami velünk történik, hanem az, amit az események következtében magunkba zárunk, együttérző tanúk hiányában.” A pszichológiai trauma sokféle formában jelentkezhet, és leírja azokat a szorongató események eredményeként okozott tartós károsodásokat, amelyek megbénítják természetes készségeinket, hogy feldolgozzuk és meggyógyuljunk ezen események hatásaiból.
A trauma egyik formáját, - amelyet a kutatások különösen súlyos, hosszú távú károsodásként azonosítottak, komplex traumának nevezik, amelyek általában azonosak a gyermekkori traumákkal. A gyerekeknek kiszámítható, biztonságos és gondoskodó környezetre van szükségük ahhoz, hogy megbízható, működő készségeket fejleszthessenek ki az élet kihívásaival való megbirkózásra, kielégítő kapcsolatokat, karriert és életet építhessenek fel. Önbecsülésünk az elsődleges gondozóinkkal való kapcsolatban alakul ki, akik ideális esetben biztonságos, gondoskodó és megbízható személyek. Ha ezt a fejlődési folyamatot trauma, veszteség vagy bármilyen ártó élmény megzavarja, az a hit alakulhat ki bennünk, hogy méltatlanok vagyunk a boldog kapcsolatokra, a szeretetre és a sikerre. Gyakran csak akkor vesszük észre, hogy valami elromlott, amikor felnőttként megpróbálunk szerető, boldog és működőképes kapcsolatokat találni, de nem sikerül.
Jane most már érti, hogy gyerekkorában a felnőttek és a körülmények arra kondicionálták, hogy a mérgező kapcsolatokat szinte normálisnak tekintse. Sok felnőtt kapcsolatát a gyermekkorában átélt trauma alakította, és ahhoz, hogy egészséges kapcsolatokat alakítson ki, meg kellett gyógyítania múltját.
A komplex traumákból való gyógyulás időt és erőfeszítést igényel. Ehhez pedig mindenki megérdemli a támogatást.
*A nevet a magánélet védelme érdekében megváltoztattuk. Jane története több eset ötvözete
Szász Andrea a South Pacific Private központ programigazgatója, ahol traumafeldolgozással, függőségek kezelésével és mentális egészség helyreállításával foglalkoznak.
Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és a 06-80-810-600 telefonszámon. A segítők leveleket is fogadnak a sos116123@gmail.com címen, ezekre 72 órán belül válaszolnak. Kapcsolatfelvételre Skype-on is lehetőség van, a részleteket ezen az oldalon találja.